2003-ban megalakult cégünk célul tűzte ki maga elé, hogy a belső terek kialakítását a folyamatosan újuló szerelt technológiák magas szintű alkalmazásával és az építőanyagok fejlődésének állandó nyomon követésével valósítsa meg. Fontos kiemelnünk munkamódszereink között a tervezői szemlélettel történő kivitelezést, mely a megrendelő által biztosított tervek alapján a szerkezeti és technológiai megoldásokra javaslatokat tesz, hogy a végeredmény a csomóponti kialakításokban és a költségek hatékonyságában is elnyerje Partnereink elégedettségét. Tervezői csapatunk nagy tapasztalattal rendelkezik irodai SPACEPLAN, látványterv és a szakági tervezők összehangolásával kiviteli tervek készítésben.
Vállaljuk irodaházak bérlői irodaterületeinek, közösségi- és recepciós tereinek, bevásárló központok üzlethelyiségeinek, csarnok jellegű épületek iroda- és szociális blokkjainak az épület tartószerkezeti megépítése után a teljes körű befejező szakipari munkálatait (FITOUT) generál kivitelezésben.
Felkészült szakembereink és szakosodott, rugalmas, jól szervezett kivitelezői csapatunk által garantáljuk a magas színvonalat és minőséget úgy építészeti, mint elektromos és épületgépészeti szakterületen egyaránt.
Eddig elkészült közel 160.000 m2 alapterületű FITOUT munkánk kivitelezése során alkalmazkodtunk a lakott irodaházak , működő bevásárlóközpontok adta munkavégzés körülményeihez.
Pálffy András Ügyvezető igazgató
Építészmérnök, MBA
palffy.andras@fitout.hu
+361-7058773
Szűcs László Műszaki igazgató
Építészmérnök
szucs.laszlo@fitout.hu
+361-7058773
Gáll István Projekt Manager
Építészmérnök
gall.istvan@fitout.hu
+3630-688-2047
Rácz István Projekt Manager
Villamosmérnök
racz.istvan@fitout.hu
+3630-678-8410
Bali Viktor Projekt Manager
Építészmérnök
bali.viktor@fitout.hu
+3620-313-4326
Széll Péter CAD
Építészmérnök
+3620-333-5051
Sipos Tibor Főépítésvezető
info@fitout.hu
+3630-664-6306
Ádám Tibor Logisztikus
info@fitout.hu
+3630-201-1162
Jeszenszky Csaba Informatikus
info@fitout.hu
+3630-688-2051
Horváth Péter Irodavezető
horvath.peter@fitout.hu
+3630-421-6151

szűrés
  • Irodakialakítás
  • Üzletkialakítás
  • Egyéb
rendezés: dátum szerint abc szerint
 
1138 Budapest, Révész utca 25. Tel: 705-8773 / Fax: 705-8776 info@fitout.huFitout Facebook profile
profil
projektek
kapcsolat
letöltések
EnglishDeutch
fitout
H&M
 
IBM
 
INVITEL
 
Merck
 
Expeditors
OMV
Irodánk
fitout
GlaxoSmithKline
SuperShop
FirstClients
Estée Lauder
Echo
Van Graaf Prága
Van Graaf Budapest
fitout
Reckitt Benckiser
Hewlett Packard
Colliers International
Extreme Digital
Decor Floor PointZero
Notebook.hu üzletek
Shell
fitout
Media Markt
Iana
AXA-Hungária
Guru
Fibernet
SAP
Number ONE
fitout
Krizia
Magyar Utca
Solar Capital
Suzuki Bemutatóterem
Northland
Mariella Burani
Austrian Airlines
fitout
Ablon Irodaház
New Yorker üzletek
Pancaldi
PWC
Max City Bútorpláza
Electro World
GlaxoSmithKline
eddig elkészült
irodakialakítás: 76 770 m²
üzletkialakítás: 34 050 m²
egyéb: 62 580 m²
TOTAL: 173 400 m²
Sasch
Teleperformance
Cetelem Bank
Extreme Digital Móricz